A mai nagy vadliberalizmusban az embereknek nehezére esik megkülönböztetni, azt ha valamit szabad akaratunkból teszünk, tehetünk, vagy azért, mert jogunk van hozzá.
A szabad akarat egyáltalán nem azt jelenti, hogy az ember bármit következmények nélkül megtehet. Csak annyit jelent, hogy az ember bármit megtehet. Aztán jönnek a következmények. Bizonyos dolgok károsak másoknak, vagy esetleg az egész társadalomnak, esetleg a jövő generációinak. Ezeket a következményeket elkerülendő, bizonyos tetteinknek mesterségesen adunk valamilyen negatív következményt. A magántulajdon semmibe vétele, és más ilyen módon történő megkárosítása például egy eléggé nyilvánvaló példa az első esetre. A gyorshajtást is büntetik, pedig nem feltétlenül jár bárkinek a megkárosításával, de az emberek testi épségét veszélyezteti. A környezetszennyezés pedig a jövő generáció életét veszélyezteti, legalábbis befolyásolja károsan. Maga a szabadság tehát nem tekinthető abszolút értéknek. Érték, de nem állhat mindenek felett.
Sokan megkérdőjelezik, hogy az ember egyáltalán szabad-e. Leginkább azt hozzák fel, hogy rengeteg dolgot belénknevelnek, és egyszerűen képtelenek vagyunk másképpen viselkedni. Én úgy vélem, hogy az ember cselekedeteinek egy részét nem tudatosan, inkább megszokásból teszi. Ez a megszokás lehet valamilyen ártatlan dolog, pl. amit az ember otthonról hozott, vagy lehet valamilyen szenvedély, mint a cigaretta. Aki cigarettázik, az életét egy bizonyos aspektusból már nem annyira maga, mint a szenvedély irányítja. Néha muszáj az az egy szál cigi. Tegyük fel, hogy tüdőrákos lesz, aminek a valószínűségét a dohányzás nem csökkenti. Kezelteti magát. Megszűnt hasznos tagja lenni a társadalomnak. Az állam fizeti a kezelését és a táppénzt, jobb esetben meggyógyul, és újra tud dolgozni. Az állam ugyanakkor mindent megtesz, hogy a probléma minél kisebb mennyiségben jelentkezzen: a cigarettareklámokat szigorúan szabályozzák, a dobozok felét már „Meghalsz. Hamar.” feliratok borítják. Miért? Mert ez a társadalom, a jövő, de még a dohányos érdeke is, bár közülük sokan utálják a feliratot. Bár lehetne írni olyat is, hogy: „Olyan jó hogy élsz, kérlek ne halj meg soha!” felirat valamivel szeretetreméltóbb (vagy nyálasabb, ahogy tetszik).
Úgy vélem a liberálisok törekvése abban gyökerezhet, hogy úgy érzik valamilyen elnyomás ellen küzdenek. Amíg ez így van, addig talán nincs is baj, de ne essünk át a ló túloldalára, ha a frissen szerzett jogaink már a jövő generációt, a társadalmat vagy az egyént magát veszélyezteti.
